Juharfa

Nagyon rég írtam a blogra, és sajnos a blogolás mostanában háttérbe szorult, de nem szeretném végleg abba hagyni. Pár havonta 1-2 könyvről azért fogok íni. De nem itt. Én is költöztem:

http://konyvliget.blogspot.hu/

Az új blogom, még nagyon az elején vagyok, de igyekszem. :)

"Ellie nővérét, Lilát, a matematikazseni diáklányt húsz évvel ezelőtt rejtélyes körülmények között meggyilkolták. Hogy miért és ki volt a gyilkos, igazából sosem derült ki. Ellie a távoli Nicaraguában találkozik Peterrel, Lila egykori matematikaprofesszorával, aki egy jegyzetfüzetet ad oda Ellie-nek. A füzet Liláé volt, benne egy azóta is megoldatlan, százéves matematikai rejtvény és megannyi titok, amelyeket a visszahúzódó Lila senkivel sem osztott meg. Ahogy Ellie próbálja felgöngyölni a gyilkosság hátterét és megérteni a nővérét, saját életével is szembesül."

"A köd éve szerzőjének új regénye egyfelől lebilincselő bűnügyi történet, másfelől pszichológiai regény, amely szerelemről, családi tragédiáról, veszteségről és árulásról szól, s a lélek legbensőbb és mélyen elásott titkait fürkészi."

Még nem tudom eldönteni, hogy tetszett-e a könyv vagy sem. Az biztos, hogy a közepénél nagyon untam, meg egy-két helyen a végénél is. Valahogy nem kötött le. Nem jött be ez a 'lassú víz partot mos' verzió. Kicsit csalódtam, mást vártam a fülszöveg alapján. Nem mondanám rossz könyvnek, inkább nem nekem való, nem az én stílusom.

Az biztos, hogy egyfajta elegye a kriminek és a pszichológiai regénynek, de nekem túl sok volt a lélekbúváros rész. Akinek szintén ez az írónő első könyve, amit olvas ne krimire számítson (mint én), nem azon van a fő hangsúly. Inkább Ellie lelki bensőjében lezajló változások, felismerések és átértékelések vannak a középpontban. Egy lányé, aki nem csak a nővérét veszítette el a gyilkosság során, de valahogy saját magát is. És nagyon későn talál csak vissza önmagához.

Lehet jobban bele kellett volna élnem magam egy testvér elvesztésének a szerepébe ahhoz, hogy úgy évezzem a könyvet, ahogyan "kellett" volna. De nem azért kezdtem el olvasni, hogy ilyen dolgokba belegondoljak. Élvezni akartam - ez nem jött össze.

A kávé szálat viszont imádtam benne. Minden egyes elolvasott kávé szónál rohantam volna a konyhába, hogy feltegyek egyet, és egy jó ízűt kortyoljak e csodás fekete nedűből - valószínű nem sokat aludtam volna ha megteszem. :D

A matematikai részeknél csak bámultam, és olvastam, de érteni nem értettem. Nem hiába nem vagyok én matematikus. De azért hülyének, butának éreztem magam, visszájára sült el nálam. Nem újdonságként hatottak rám, hanem idegesítő részekként.

Összességében, ezek után, egy könyv, amit elolvastam és ami nem váltott ki belőlem semmit. :/ (még alszom rá egyet)

Hú, egy számomra új, és valami eszméletlenül jó bandát "fedeztem föl":

The Baseballs.

Ismerős lehet Rihanna Umbrella vagy Kate Perry Hot n' Cold c. számának feldolgozása, na ők azok a srácok:

Rihanna: Umbrella

Kate Perry: Hot n' Cold

Mindkettő feldolgozás nagyon tetszik, de valahogy eddig nem tudatosultak bennem. :D A legújabb kedvenceim:

Chasing Cars:

Hello:

Nekem bejönnek a feldolgozásaik, ilyen tavasz váró hangulatot idéznek elő, és szuper vidám zenék! Elmennék egy koncertjükre. Magyarországra mikor jönnek? :)

A legutolsó bejegyzésem a Hamis gyönyörről ébresztett rá arra mennyire könnyebben megírok egy negatív és csalódott véleményt egy könyvről, mint pozitívat. Legalább 4 fantasztikus könyvről és 1 sorozatról nem bírok még most sem írni (Az Éhezők viadala sorozat, A boszorkány, A szél árnyéka, A tíz kicsi néger, A türkizkék hegedű).

Miért könnyebb gyorsan, lendületesen, görcsölködés nélkül lefirkantanom "pár" sort egy borzalmas, szar könyvről, mint dicsérni egy igazán jót? Valahogy a jó, nagyon jó és a fantasztikus szavak után nincs semmi, csak az hogy ezt el kell olvasni ahhoz hogy meg tudja mindenki miért is jó. A gondolatok is olyan gyorsan váltogatják a fejemben egymást, erről is arról is írjak, hogy totál elfelejtek mindent, és kicsúsznak a kezem közül.

Szóval írnom kellene legalább 1-2 mondatot róluk, mert megérdemlik, de annyira nem megy. Talán megjön majd az ihlet - csak ebben bízom. Ha meg nem, akkor is tudom, hogy a jó könyvek minden írás helyett is magukért beszélnek, és előbb vagy utóbb mindenkihez eljutnak, nem kellek én ehhez. :)

Azért remélem még jó sokáig nem fog szembe jönni velem egy rossz könyv. Inkább gyötörjön a bűntudat, hogy írnom kellene a könyvről, mert annyira megfogott, mint 2 perc alatt egy regényt írjak egy kár-volt-a-nyomtatásért "művért".

Szalai Vivien: Hamis gyönyör

Ez a könyv fölháborítóan szar. Nem tudtam finomítani. Egy erkölcsi tanmese arról, ha eladod a tested, eladod a lelked is és mennyire boldogtalan leszel. Hogy hiába a több százezer forintos ruhák, akkor is milyen sivár és szomorú az életed. Könyörgöm, akkor inkább ne akart volna ilyen témáról írni. Egy csomó házas ember is boldogtalan, meg akiknek nincs senkijük, mégsem adták/adják el a testüket. Tisztára a tini lányoknak akarja megtanítani, hogy a pénz nem boldogít, hogy ez nem egy olyan élet, amire vágyni kell.

Meg mindig csak ugyanarról ír más megfogalmazásban, hogy a férfiak milyen szánalmasak, kiszámíthatóak stb. Persze végig azt sugallva, hogy azért ilyen a véleménye a szerencsétlen csajnak, mert nincs senkije, aki boldoggá tenné, aki a párja lenne. Könyörgöm nekem ne akarja elmagyarázni milyenek a férfiak. Hogy csak a szex kell nekik, ugyan már. Persze elsődleges náluk, a génjükbe van, de azért nem kell ennyire lealacsonyítani őket. Mint ahogy a nőket sem kellene beskatulyázni, hogy csak az érzelmi ömlengés, meg a szerelem kell nekünk. Ezek azok a régi, elnyűtt társadalmi szereposztások, amikre fölháborodom teljesen, főleg, mert ezt akarják tovább tanítani a tiniknek.

Tegyük fel, hogy igaz és tényleg egy igazi luxusprostituált vallomása alapján készült. Én a csaj helyében fölháborodnék, hogy mennyire átforgatta és eladhatóvá tette. Mert semmi provokatív nincs benne. Semmi olyan, amire számítottam. Nem mutatja be ezt a "titkos világot". Csak a csaj és/vagy írónő érzelmi maszlagáról szól. Na meg egy-két szex jelenet. Egy ilyen könyvet bárki írhat, aki akar, és valamennyire tud, ja és van szexuális tapasztalata, no és látott már pornófilmet. Nem is beszélve pár hoolywoodi alkotásról, ami elég sok helyen szerintem ihletet adott, ha nem is a kitalációhoz, akkor az eladáshoz. Tele van sablonos jelenetekkel.

Ha már veszi a fáradságot az írónő, hogy megírjon egy valódi történetet, akkor lehetőleg ne akarja leírni, beleszőni a saját véleményét, és ne törjön pálcát senki felett. Maradjon semleges, ami itt elmaradt, sőt, érezhető, hogy az írónő mit gondol erről az egészről. Hogy megveti, lenézi, és erkölcsileg elfogathatatlannak tartja ezt a világot (vagy talán irigykedik?!). Oké, de én nem az ő értékrendéjről akarok olvasni.

Még szerencse, hogy kölcsönkapott könyv, mert reklamálnék és a pénzemet kérném vissza. Mondjuk meg se venném. A felénél tartok, de nem hiszem, hogy elolvasom végig, még így sem, hogy azért kíváncsi vagyok vajon tartogat-e még valamit, amire egyáltalán vágyom. Van egy olyan érzésem, hogy nem.

Erre a könyvre sokan szerintem csak azért kapták föl a fejüket, mert a szexről szól(NA). Ami még mindig "kényes" téma, így a XXI. század elején is. Még mindig az folyik a csapból, ha majd szerelmes leszel, ha majd megtalálod az igazit stb. MASZLAG!!!!

Még tudnék fölháborodottan beszélni a témáról, de inkább hagyom. Ez a könyv úgy ahogy van, szerény véleményem szerint, kitaláció, vagy ha nem, akkor is annyira átírták, hogy ki lehessen nyomtatni, hogy már nem is a valóságról szól.

A 2012-es várólista-csökkentős listám. Remélem a jövőévit sikerül is teljesítenem. Szóval a lista a következő:

1. Mervyn Peake: Titus Groan
2. Greg Keyes: Folyamszülött
3. Zsoldos Péter: Távoli tűz
4. Julien Green: Éjfél
5. Agatha Christie: Tíz kicsi néger kiolvasva: 2012-02
   
6. Mitch Albom: The five people You meet in heaven
7. Karen Chance: Megérint a sötétség
8. Diane Setterfield: A tizenharmadik történet
9. Michell Richmond: Úgysem ismered kiolvasva: 2012-03-19
   
10. Risto Isomaki: Elsodor a világ
11. Baráth katalin: A türkizkék hegedű kiolvasva: 2012-02
    
12. Carlos Ruiz Zafón: Angyali játszma

És az alternatív listám:

1. Celia Rees: Bűbájos Mary
2. Raana Raas: Csodaidők
3. William Nicholson: A szél dalnoka
4. Jorge Semprun: De szép vasárnap
5. Sir Arthur Conan Doyle: A köd birodalma
6. Agatha Christie: A sittafordi rejtély
7. Sylvia Plath: Az üvegrbura
8. Fonyódi Tibor: A háború művészete
9. W. S: Maugham: A színház
10. Jackie French: Hekja - Egy lány a vikingek fogságában
11. William Glendown: Boszorkányszombat
12. Anthony Sheenard: Ellopni egy Chagallt

Nima új blogján olvastam a sorozatos bejegyzését, és kedvet kaptam egy kis összegzéshez. :) Szeretem a könyv sorozatokat, csak néha fenntartásaim vannak, legfőképpen Martin bácsi miatt. Kiiábrándítónak tartom, ha beleszeretek egy sorozatba, és nagyon lassan jönnek a részek, még az is kérdéses vége lesz-e. Ha már sorozat, akkor legyen teljes minden szempontból.

Ha sorozat akkor a rövid, 3 részes, trilógiák a kedvenceim. De nincs baj, ha több kötetes, főleg ha letehetetlen. :)

Először is jöjjenek olyan sorozatok, amiket már kiolvastam, vagy már csak a vége van hátra. :)

Terry Goodkind: A könnyek köve I-III. Nagyon régen olvastam, talán gimi utolsó évében. Tetszett, mind a három részt befaltam. Újra kellene olvasnom. Kölcsön könyv volt, de azóta megszereztem és most ott díszeleg a kedvenc polcomon.

Terry Brooks: Shannara, a sorozatot, ki más, ha nem Nima ajánlotta nekem. :) Egy örök kedvenc, és sajnálom, hogy itthon nem folytatták a sorozatot, Shannara öröksége, csak az első részt adták ki. Főiskolán vizsgaidőszakban kezdtem neki, a tanulás kárára, de megérte. :) Fordulatos, izgalmas, szerethető szereplőkkel, és érdekes történetekkel.

Fantasyt keresve akadtam rá R. A: Salvatore Sötételf sorozatára. A borítójába totál beleszerelmesedtem (Todd Lockwood). Egy egyszerű, könnyed, különös világban játszódó sorozat. Drizzt, a drow lázadása a világa, a saját fajtája ellen. Drizzt, Guenhvywar és a többiek, hiányoznak. Bár nem csak egy trilógia született a szerzőtől, de a Sötételf sorozat az igazi gyöngyszem. A "második" trilógia már nem volt annyira jó. Az Örökség sorozat még hátra van.

Miután ez a sötét világ úgy magába szippantott, muszáj voltam beszerezni A pókkirálynő háborúja sorozatot is. :) Minden részt más szerző írta, de nem tűnt föl, egyáltalán, Nagyon jól tudták folytatni egymás fonalát, stílusát. A beszerzéssel bajban voltam, az utolsó részt, a Feltámadást, csupán tavaly szereztem be, miután hazajöttem. Még nem olvastam el, mert inkább újraolvasnám az egész sorozatot, és egyben végezném ki.

Úgy látom mind, kivétel nélkül fantasy. :) Ezen a jövőben javítanom kell.

Még augusztusban sajnos egy könyvvel többet vettem, mint szabad lett volna. Ezért büntetés jár érte, amit akkor elkezdtem írni, de nem ment, és valahogy elfelejtettem. A napokban jutott eszembe, így most pótolom elmaradásom, szégyenkezve a késés miatt, de büszkén, hogy kiszabtam magamnak érte egy - szerintem - egész korrekt büntetést. Akkor íme az 1500 karakteres büntetésem:

Sylvia Plath: Az üvegbura. Már nem is emlékszem kinél olvastam róla, de arra igen, hogy érdekelt, és ez kb. több, mint 1 éve volt. Azóta kerestem, kutattam antikváriumokban. És megtaláltam, és megvettem! Hogy miért nem kellett volna megvennem? Azért, mert akkor nem kellene ezt a büntetést megírnom. Nem szenvednék vele, nem felejtettem volna el, nem szégyellném magam, amiért késtem vele, nem is picit. A késésemnek az a súlyos következménye lett (én szabtam ki magamnak, ha FFG és Nima nem bánja, utólagos beleegyezésetekkel), hogy nem vehetek könyvet szeptemberben. Amit ugye teljesítettem, de a másik része, hogy nem vehetek pluszban sem a szeptemberi fejadag helyett. Szóval nem kellett volna megvennem egyáltalán, de a tiltások azért vannak, hogy megszegjük őket, vagy nem?  A büntetés meg, hogy tudjuk minden döntésünknek következménye van. Hogy én ebből mennyit tanultam! Semmit! Ha nem vettem volna meg, akkor most mással is tölthetném az időm, mint hogy görcsösen agyaljak, mit is írjak. Ha ott hagytam volna, akkor megvette volna valaki más, és számomra az nagyobb büntetés lett volna. Ugyanakkor, büszke lettem volna magamra, hogy ellen álltam a kísértésnek, és hagytam volna ott, abban a kis antikváriumban, azon a szép, könyvekkel teli polcon. Lenne egy hellyel több a könyvespolcomon, igaz vékonyka kis hely lenne, de lenne. Megmaradt volna a kutatási, keresési láz, amit imádok bármikor is ugrok le a sarki antikváriumba. De úgy vettem meg, hogy tisztában voltam lesz büntetés, azt nem tudtam, hogy mi, mégis megvettem. Mi ez, ha nem szenvedély, hogy még a büntetés ellenére is velem jött haza!

Nima, FFG, ha nem jó a plusz büntetés, amit kiszabtam magamnak, akkor találjatok ki valami rosszabbat. Mert a plusz fejadagom nélkül, már most tudom, hogy novemberben 2 könyvet fogok venni. :( Így megint lesz büntetés.

Suzanne Collins: Az éhezők viadala

Nem is tudom mikor és hol figyeltem föl rá, de azt igen, hogy az első részt Nimának köszönhetem. Nagyon örülök, hogy végre elolvastam, ami annak is köszönhető, hogy Várólista-csökkentős könyv.

Észak-Amerika romjain ma Panem országa fekszik, amely tizenkét körzetből és a Kapitóliumból áll. Egy régi lázadás miatt, melyet a Kapitólium ellen terveztek, és mely megbukott, minden évben, minden körzetből kisorsolnak egy-egy  12 és 18 év közötti lányt, és fiút. Így büntetve a megmaradt tizenkét körzetet, és egyben emlékeztetik is rá őket, hogy a Kapitólium élet és halál ura. A kisorsoltakat azután elviszik a Kapitóliumba, ahol részt kell venniük az Éhezők Viadalán, amit élőben közvetítenek a tévében, egyetlen szórakozást adva az unalommal küzdő kapitóliumi lakosságnak. Egy olyan viadalon kell küzdeniük életre-halálra, melynek csak egy győztese lehet.

Az idei évben a Tizenkettedik Körzetből a tizenhat éves Katniss Everdeen húgát sorsolják ki. Katniss önként jelentkezik helyette a Viadalra

Egy olyan történet, mely lehetne véres, vagy embertelen, de az írónő megtalálta a megfelelő mennyiséget mindenből. Nincs  gyomorforgatóan sok vér, pedig az ember arra számít. Annyi csak a kegyetlenség, hogy az ember föllázadjon a gonosz Kapitólium ellen, és együtt érezzen a tizenkét körzettel, elsőrosban persze a főszereplőkkel: Katniss, Peeta, Prim és még sorolhatnám.

Lassan megismerjük a teljes történetet, hogy miért van a viadal, hogy mely körzetek mit gyártanak, kik azok akiknek a viadal győzelme dicsőség. Hogy mely körzetekből kik jöttek és mit csinálnak ott, kifejthette volna az írónő, tele szőve különlegességekkel, mint ahonnan Ruta jött pl., de valamiért ez elmaradt. Mint ahogy azt is hiányoltam, hogy miért csak pár nevet említett meg a 24 "versenyzőből", szerintem mindenkiről belecsempészhetett volna egy kis érdekességet. Mindezek hiánya mellett a történet nagyon olvastatja magát, egyszerűen képtelen voltam le tenni. Az utolsó oldalakat befaltam, annak ellenére, hogy sejtettem mi lesz a vége, mert elvégre egy trilógia első része, és nem hinném, hogy az írónő megölné a végén a főszereplőjét. :) Ott voltam a viadalon én is, és azon töprengtem egyfolytában, hogyan úszhatnám meg. Fölrémlett az én kis, említésre se méltó túlélő-gyakorlatom. Mindig az járt a fejemben vajon én túlélném? vajon én tudnék azért ölni, hogy ne haljak meg? Ölsz vagy téged ölnek meg elve nálam is működött volna? Mind olyan kérdés, melyre soha nem szeretném megtudni a válaszokat.

A szereplők, főleg Katniss szerethetők, ifjak, tele tapasztalatokkal, ám mégis túl fiatalok még ahhoz, hogy mindent tudjanak az életről. Bár számomra nem volt központi negatív karakter, azért az tudom, hogy a fő ellenség mégis a Kapitólium. Kicsit hiányoltam is egy fő gonosz szerepet. De a lendület miatt, ami a könyvben van nem is tűnt föl, csak most, hogy írom a bejegyzést.

A viadal fordulatos és lendületes. Nem szenvedünk hiányt a meglepetésekből sem. Bár nagyon kíváncsi lettem volna, hogy miért mindig erdőben kell viadalokat rendezni? Szerintem sokkal nagyobb kihívás lenne pl. egy város romjai közötti viadalnak, ahol nehezebben lehet élelmet szerezni. Bár ki tudja. :)

Mivel ifjúsági regény, nem lehet kihagyni a szerelmet a történetből. Itt is van, de pont annyi amennyi nem teszi csöpögővé, és még szükséges hozzá. Izgalom, kaland, veszély és szerelem. Kell ennél több? :)

Kedvenc karakterek: Katniss és Ruta, na meg Peeta, ja Cinna - képzelő ereje fantasztikus.

Várom a filmet, ugyanakkor kicsi tartok is tőle, mert a karakter poszterek alapján, pár szereplőt máshogy képzeltem el. Ennek ellenére még nem mondtam le róla.

Agatha Christie: Nem csalás, nem ámítás

"Miss Marple Londonban találkozik régi barátnőjével, akivel fiatal lány korukban együtt jártak iskolába Olaszországban. Ruth Van Rydock dúsgazdag amerikai asszony, aki szokásos évi európai körútján Angliába érkezik. De nemcsak az emlékeket akarja feleleveníteni: aggódik húga, Carrie Louise miatt is. Carrie Louise férje fiatalkorú bűnözők átnevelését tartja élete céljának, ennek megfelelően alakította át a birtokát is. Ruth szeretné, ha Jane Marple elszegényedett úrinő képében látogatást tenne Stonygatesben és kiderítené, mi folyik ott. Miss Marple el is megy, és néhány napon belül természetesen gyilkosság történik. Miss Marple úgy érzi magát, mint gyerekkorában a cirkuszban, nem tudja, mi valódi és mi bűvésztrükk. Sikerül-e kétszáz bűnözőpalánta és a kiterjedt család számos tagja közül kiválasztani a gyilkost, mielőtt újabb tragédia történne? Megtudhatják Miss Marple egyik legbonyolultabb esetéből."

A szokásos szórakoztató, kikapcsoló krimi. Kicsit a cím árulkodó, de azért a végén jöttem csak rá ki is a gyilkos. Nem lett kedvenc A.C. könyv, de amire kellett tökéletes volt, nem vágytam semmi extrára, csak hogy hozza a megszokottat, amit várok tőle, és kapcsoljon ki teljesen, merüljek el a világában. Megkaptam ezért jár a 4 csillag.

Christopher Moore: Mocskos meló

"Charlie Asher egy normális fickó, aki kifejezetten jól érzi magát a saját kis normális életében. Kicsit neurotikus, kicsit túlaggódja a dolgokat, de azt is a normalitás határain belül teszi. Inkább bétahímnek lehetne nevezni őt, mint alfának, de Charlie már hozzászokott ehhez az állapothoz. Felesége okos, csinos, bájos nő, aki pontosan azért szereti őt, mert annyira normális. Gyermekük születik, és úgy tűnik, a dolgok nem is alakulhatnanak jobban Charlie számára.

De aztán az emberek úgy kezdenek hullani Charlie körül,  "mint a legyek". Sötét árnyak suttognak neki a csatornákból, ismeretlen nevek jelennek meg a noteszében, bizonyos tárgyak vörösen izzanak a közelében. Igen, minden jel arra mutat, hogy valamiféle titokzatos erők új munkakörre jelölték ki Charlie Ashert.

Mostantól ő lesz a Halál. Másoknak ez a vég. De neki csak a kezdet..."

Várólistás könyv, ami egyértelművé teszi, hogy már régóta a polcon porosodott olvasásra várva. Egyszer már belekezdtem, de nem voltam ráhangolódva. Aztán tudtam, pontosabban éreztem, hogy nem szabad föladnom, mert tetszeni fog nekem ez a könyv és így is lett. Nagyon szórakoztató volt, hangosan nevettem részeken. Egyetlen egy dolog zavart, hogy miért kellett a végre azt a mókus-emberes izét beleírnia a végre. Nagyon zavart! Annyira, hogy alig bírtam magam rávenni, hogy befejezzem. Persze sikerült, de sajnos nagyon lehúzta nálam a könyvet.

Mindenképp le kell írnom, hogy mikor még Kanadában elkezdetem olvasni, és pár oldal után abbahagytam, mondhatni "megihletett". Egy hasonló sztori ugrott be, bár nem tudtam akkor még, hogy a könyv pontosan miről is szól. Nem is ez volt a legmegdöbbentőbb, amikor újrakezdtem olvasni, hanem, hogy pontosan ugyanaz a zenekar szerepelt benne, amivel én is kezdtem a saját kis sztorim. A The Ink Spots!!!!! Tudom, hogy ez így furcsa, de nekem nagyon jól esett, olyan "jel -féle" volt. :) Talán egyszer megírom a történetet rendesen. :)

Na akkor térjünk vissza az eredeti könyvhöz. Kellemes, vicces, kikapcsoló, néhol idegesítő - ezt a béta-hím izét nehezen nyeltem le - de azért szórakoztató kis könyv. Érdekes meló lehet, azért ez a halálos munka. Nagyon tetszett az az ötlet, hogy a lelkek személyes tárgyakban várnak az újjászületésig. Mindenképp fogok még Moore-tól olvasni.