Juharfa

A 2012-es várólista-csökkentős listám. Remélem a jövőévit sikerül is teljesítenem. Szóval a lista a következő:

1. Mervyn Peake: Titus Groan
2. Greg Keyes: Folyamszülött
3. Zsoldos Péter: Távoli tűz
4. Julien Green: Éjfél
5. Agatha Christie: Tíz kicsi néger
6. Mitch Albom: The five people You meet in heaven
7. Karen Chance: Megérint a sötétség
8. Diane Setterfield: A tizenharmadik történet
9. Michell Richmond: Úgysem ismered
10. Risto Isomaki: Elsodor a világ
11. Baráth katalin: A türkizkék hegedű
12. Carlos Ruiz Zafón: Angyali játszma

És az alternatív listám:

1. Celia Rees: Bűbájos Mary
2. Raana Raas: Csodaidők
3. William Nicholson: A szél dalnoka
4. Jorge Semprun: De szép vasárnap
5. Sir Arthur Conan Doyle: A köd birodalma
6. Agatha Christie: A sittafordi rejtély
7. Sylvia Plath: Az üvegrbura
8. Fonyódi Tibor: A háború művészete
9. W. S: Maugham: A színház
10. Jackie French: Hekja - Egy lány a vikingek fogságában
11. William Glendown: Boszorkányszombat
12. Anthony Sheenard: Ellopni egy Chagallt

Nima új blogján olvastam a sorozatos bejegyzését, és kedvet kaptam egy kis összegzéshez. :) Szeretem a könyv sorozatokat, csak néha fenntartásaim vannak, legfőképpen Martin bácsi miatt. Kiiábrándítónak tartom, ha beleszeretek egy sorozatba, és nagyon lassan jönnek a részek, még az is kérdéses vége lesz-e. Ha már sorozat, akkor legyen teljes minden szempontból.

Ha sorozat akkor a rövid, 3 részes, trilógiák a kedvenceim. De nincs baj, ha több kötetes, főleg ha letehetetlen. :)

Először is jöjjenek olyan sorozatok, amiket már kiolvastam, vagy már csak a vége van hátra. :)

Terry Goodkind: A könnyek köve I-III. Nagyon régen olvastam, talán gimi utolsó évében. Tetszett, mind a három részt befaltam. Újra kellene olvasnom. Kölcsön könyv volt, de azóta megszereztem és most ott díszeleg a kedvenc polcomon.

Terry Brooks: Shannara, a sorozatot, ki más, ha nem Nima ajánlotta nekem. :) Egy örök kedvenc, és sajnálom, hogy itthon nem folytatták a sorozatot, Shannara öröksége, csak az első részt adták ki. Főiskolán vizsgaidőszakban kezdtem neki, a tanulás kárára, de megérte. :) Fordulatos, izgalmas, szerethető szereplőkkel, és érdekes történetekkel.

Fantasyt keresve akadtam rá R. A: Salvatore Sötételf sorozatára. A borítójába totál beleszerelmesedtem (Todd Lockwood). Egy egyszerű, könnyed, különös világban játszódó sorozat. Drizzt, a drow lázadása a világa, a saját fajtája ellen. Drizzt, Guenhvywar és a többiek, hiányoznak. Bár nem csak egy trilógia született a szerzőtől, de a Sötételf sorozat az igazi gyöngyszem. A "második" trilógia már nem volt annyira jó. Az Örökség sorozat még hátra van.

Miután ez a sötét világ úgy magába szippantott, muszáj voltam beszerezni A pókkirálynő háborúja sorozatot is. :) Minden részt más szerző írta, de nem tűnt föl, egyáltalán, Nagyon jól tudták folytatni egymás fonalát, stílusát. A beszerzéssel bajban voltam, az utolsó részt, a Feltámadást, csupán tavaly szereztem be, miután hazajöttem. Még nem olvastam el, mert inkább újraolvasnám az egész sorozatot, és egyben végezném ki.

Úgy látom mind, kivétel nélkül fantasy. :) Ezen a jövőben javítanom kell.

Még augusztusban sajnos egy könyvvel többet vettem, mint szabad lett volna. Ezért büntetés jár érte, amit akkor elkezdtem írni, de nem ment, és valahogy elfelejtettem. A napokban jutott eszembe, így most pótolom elmaradásom, szégyenkezve a késés miatt, de büszkén, hogy kiszabtam magamnak érte egy - szerintem - egész korrekt büntetést. Akkor íme az 1500 karakteres büntetésem:

Sylvia Plath: Az üvegbura. Már nem is emlékszem kinél olvastam róla, de arra igen, hogy érdekelt, és ez kb. több, mint 1 éve volt. Azóta kerestem, kutattam antikváriumokban. És megtaláltam, és megvettem! Hogy miért nem kellett volna megvennem? Azért, mert akkor nem kellene ezt a büntetést megírnom. Nem szenvednék vele, nem felejtettem volna el, nem szégyellném magam, amiért késtem vele, nem is picit. A késésemnek az a súlyos következménye lett (én szabtam ki magamnak, ha FFG és Nima nem bánja, utólagos beleegyezésetekkel), hogy nem vehetek könyvet szeptemberben. Amit ugye teljesítettem, de a másik része, hogy nem vehetek pluszban sem a szeptemberi fejadag helyett. Szóval nem kellett volna megvennem egyáltalán, de a tiltások azért vannak, hogy megszegjük őket, vagy nem?  A büntetés meg, hogy tudjuk minden döntésünknek következménye van. Hogy én ebből mennyit tanultam! Semmit! Ha nem vettem volna meg, akkor most mással is tölthetném az időm, mint hogy görcsösen agyaljak, mit is írjak. Ha ott hagytam volna, akkor megvette volna valaki más, és számomra az nagyobb büntetés lett volna. Ugyanakkor, büszke lettem volna magamra, hogy ellen álltam a kísértésnek, és hagytam volna ott, abban a kis antikváriumban, azon a szép, könyvekkel teli polcon. Lenne egy hellyel több a könyvespolcomon, igaz vékonyka kis hely lenne, de lenne. Megmaradt volna a kutatási, keresési láz, amit imádok bármikor is ugrok le a sarki antikváriumba. De úgy vettem meg, hogy tisztában voltam lesz büntetés, azt nem tudtam, hogy mi, mégis megvettem. Mi ez, ha nem szenvedély, hogy még a büntetés ellenére is velem jött haza!

Nima, FFG, ha nem jó a plusz büntetés, amit kiszabtam magamnak, akkor találjatok ki valami rosszabbat. Mert a plusz fejadagom nélkül, már most tudom, hogy novemberben 2 könyvet fogok venni. :( Így megint lesz büntetés.

Suzanne Collins: Az éhezők viadala

Nem is tudom mikor és hol figyeltem föl rá, de azt igen, hogy az első részt Nimának köszönhetem. Nagyon örülök, hogy végre elolvastam, ami annak is köszönhető, hogy Várólista-csökkentős könyv.

Észak-Amerika romjain ma Panem országa fekszik, amely tizenkét körzetből és a Kapitóliumból áll. Egy régi lázadás miatt, melyet a Kapitólium ellen terveztek, és mely megbukott, minden évben, minden körzetből kisorsolnak egy-egy  12 és 18 év közötti lányt, és fiút. Így büntetve a megmaradt tizenkét körzetet, és egyben emlékeztetik is rá őket, hogy a Kapitólium élet és halál ura. A kisorsoltakat azután elviszik a Kapitóliumba, ahol részt kell venniük az Éhezők Viadalán, amit élőben közvetítenek a tévében, egyetlen szórakozást adva az unalommal küzdő kapitóliumi lakosságnak. Egy olyan viadalon kell küzdeniük életre-halálra, melynek csak egy győztese lehet.

Az idei évben a Tizenkettedik Körzetből a tizenhat éves Katniss Everdeen húgát sorsolják ki. Katniss önként jelentkezik helyette a Viadalra

Egy olyan történet, mely lehetne véres, vagy embertelen, de az írónő megtalálta a megfelelő mennyiséget mindenből. Nincs  gyomorforgatóan sok vér, pedig az ember arra számít. Annyi csak a kegyetlenség, hogy az ember föllázadjon a gonosz Kapitólium ellen, és együtt érezzen a tizenkét körzettel, elsőrosban persze a főszereplőkkel: Katniss, Peeta, Prim és még sorolhatnám.

Lassan megismerjük a teljes történetet, hogy miért van a viadal, hogy mely körzetek mit gyártanak, kik azok akiknek a viadal győzelme dicsőség. Hogy mely körzetekből kik jöttek és mit csinálnak ott, kifejthette volna az írónő, tele szőve különlegességekkel, mint ahonnan Ruta jött pl., de valamiért ez elmaradt. Mint ahogy azt is hiányoltam, hogy miért csak pár nevet említett meg a 24 "versenyzőből", szerintem mindenkiről belecsempészhetett volna egy kis érdekességet. Mindezek hiánya mellett a történet nagyon olvastatja magát, egyszerűen képtelen voltam le tenni. Az utolsó oldalakat befaltam, annak ellenére, hogy sejtettem mi lesz a vége, mert elvégre egy trilógia első része, és nem hinném, hogy az írónő megölné a végén a főszereplőjét. :) Ott voltam a viadalon én is, és azon töprengtem egyfolytában, hogyan úszhatnám meg. Fölrémlett az én kis, említésre se méltó túlélő-gyakorlatom. Mindig az járt a fejemben vajon én túlélném? vajon én tudnék azért ölni, hogy ne haljak meg? Ölsz vagy téged ölnek meg elve nálam is működött volna? Mind olyan kérdés, melyre soha nem szeretném megtudni a válaszokat.

A szereplők, főleg Katniss szerethetők, ifjak, tele tapasztalatokkal, ám mégis túl fiatalok még ahhoz, hogy mindent tudjanak az életről. Bár számomra nem volt központi negatív karakter, azért az tudom, hogy a fő ellenség mégis a Kapitólium. Kicsit hiányoltam is egy fő gonosz szerepet. De a lendület miatt, ami a könyvben van nem is tűnt föl, csak most, hogy írom a bejegyzést.

A viadal fordulatos és lendületes. Nem szenvedünk hiányt a meglepetésekből sem. Bár nagyon kíváncsi lettem volna, hogy miért mindig erdőben kell viadalokat rendezni? Szerintem sokkal nagyobb kihívás lenne pl. egy város romjai közötti viadalnak, ahol nehezebben lehet élelmet szerezni. Bár ki tudja. :)

Mivel ifjúsági regény, nem lehet kihagyni a szerelmet a történetből. Itt is van, de pont annyi amennyi nem teszi csöpögővé, és még szükséges hozzá. Izgalom, kaland, veszély és szerelem. Kell ennél több? :)

Kedvenc karakterek: Katniss és Ruta, na meg Peeta, ja Cinna - képzelő ereje fantasztikus.

Várom a filmet, ugyanakkor kicsi tartok is tőle, mert a karakter poszterek alapján, pár szereplőt máshogy képzeltem el. Ennek ellenére még nem mondtam le róla.

Agatha Christie: Nem csalás, nem ámítás

"Miss Marple Londonban találkozik régi barátnőjével, akivel fiatal lány korukban együtt jártak iskolába Olaszországban. Ruth Van Rydock dúsgazdag amerikai asszony, aki szokásos évi európai körútján Angliába érkezik. De nemcsak az emlékeket akarja feleleveníteni: aggódik húga, Carrie Louise miatt is. Carrie Louise férje fiatalkorú bűnözők átnevelését tartja élete céljának, ennek megfelelően alakította át a birtokát is. Ruth szeretné, ha Jane Marple elszegényedett úrinő képében látogatást tenne Stonygatesben és kiderítené, mi folyik ott. Miss Marple el is megy, és néhány napon belül természetesen gyilkosság történik. Miss Marple úgy érzi magát, mint gyerekkorában a cirkuszban, nem tudja, mi valódi és mi bűvésztrükk. Sikerül-e kétszáz bűnözőpalánta és a kiterjedt család számos tagja közül kiválasztani a gyilkost, mielőtt újabb tragédia történne? Megtudhatják Miss Marple egyik legbonyolultabb esetéből."

A szokásos szórakoztató, kikapcsoló krimi. Kicsit a cím árulkodó, de azért a végén jöttem csak rá ki is a gyilkos. Nem lett kedvenc A.C. könyv, de amire kellett tökéletes volt, nem vágytam semmi extrára, csak hogy hozza a megszokottat, amit várok tőle, és kapcsoljon ki teljesen, merüljek el a világában. Megkaptam ezért jár a 4 csillag.

Christopher Moore: Mocskos meló

"Charlie Asher egy normális fickó, aki kifejezetten jól érzi magát a saját kis normális életében. Kicsit neurotikus, kicsit túlaggódja a dolgokat, de azt is a normalitás határain belül teszi. Inkább bétahímnek lehetne nevezni őt, mint alfának, de Charlie már hozzászokott ehhez az állapothoz. Felesége okos, csinos, bájos nő, aki pontosan azért szereti őt, mert annyira normális. Gyermekük születik, és úgy tűnik, a dolgok nem is alakulhatnanak jobban Charlie számára.

De aztán az emberek úgy kezdenek hullani Charlie körül,  "mint a legyek". Sötét árnyak suttognak neki a csatornákból, ismeretlen nevek jelennek meg a noteszében, bizonyos tárgyak vörösen izzanak a közelében. Igen, minden jel arra mutat, hogy valamiféle titokzatos erők új munkakörre jelölték ki Charlie Ashert.

Mostantól ő lesz a Halál. Másoknak ez a vég. De neki csak a kezdet..."

Várólistás könyv, ami egyértelművé teszi, hogy már régóta a polcon porosodott olvasásra várva. Egyszer már belekezdtem, de nem voltam ráhangolódva. Aztán tudtam, pontosabban éreztem, hogy nem szabad föladnom, mert tetszeni fog nekem ez a könyv és így is lett. Nagyon szórakoztató volt, hangosan nevettem részeken. Egyetlen egy dolog zavart, hogy miért kellett a végre azt a mókus-emberes izét beleírnia a végre. Nagyon zavart! Annyira, hogy alig bírtam magam rávenni, hogy befejezzem. Persze sikerült, de sajnos nagyon lehúzta nálam a könyvet.

Mindenképp le kell írnom, hogy mikor még Kanadában elkezdetem olvasni, és pár oldal után abbahagytam, mondhatni "megihletett". Egy hasonló sztori ugrott be, bár nem tudtam akkor még, hogy a könyv pontosan miről is szól. Nem is ez volt a legmegdöbbentőbb, amikor újrakezdtem olvasni, hanem, hogy pontosan ugyanaz a zenekar szerepelt benne, amivel én is kezdtem a saját kis sztorim. A The Ink Spots!!!!! Tudom, hogy ez így furcsa, de nekem nagyon jól esett, olyan "jel -féle" volt. :) Talán egyszer megírom a történetet rendesen. :)

Na akkor térjünk vissza az eredeti könyvhöz. Kellemes, vicces, kikapcsoló, néhol idegesítő - ezt a béta-hím izét nehezen nyeltem le - de azért szórakoztató kis könyv. Érdekes meló lehet, azért ez a halálos munka. Nagyon tetszett az az ötlet, hogy a lelkek személyes tárgyakban várnak az újjászületésig. Mindenképp fogok még Moore-tól olvasni.

Nimánál láttam először ezt a szuper kis eseményt, és azonnal el is határoztam, hogy én is csatlakozom. 7 héten keresztül minden héten könyvekkel, olvasással kapcsolatos kérdésekre kell válaszolni. A játékról itt lehet olvasni.

Kicsit megcsúszva ugyen, de íme az első hetem.

I. hét (júl.18-24. )

• Az első könyvélmény(ek)
• Ki adott először könyvet a kezedbe? Kinek a hatására kezdtél el olvasni?
• Könyvek, amiket utáltál, de mindenki más szerette
• Könyvadoptáció: vegyünk védelmünkbe egy kevésbé olvasott könyvet!

Nem sok könyvélményre emlékszem, de amikre igen azok nagyon élesen megmaradtak bennem. Az első ilyen a Hófehérke és a hét törpe, amit persze anyum olvasott föl minden este, és ami valahogy apum verziójában jobban tetszett. Ő ugyanis nem olvasta a mesét, hanem a képekről mesélt szépen - cseles - ,és anyum nem mindig értette, hogy miért keresünk a történetben madárkákat, meg nyuszikat. :)

Egy másik, amire emlékszem az első könyv, amit kaptam. A Micimackó volt. A mai napig megvan, sokáig csak egyszerűen nézegettem, forgattam, persze vigyorogtam mint egy halloween-i tök. Furcsa is volt, hogy könyvet kaptam, mert csupán gimiben szoktam rá az olvasásra, ott is inkább a kötelezőket forgattam. Akkor amúgy is épp Micimackó volt a kedvenc mesém, ezért nem csodálkozom, hogy pont azt kaptam. Még az újságból is vágtam ki képeket és szépen beleragasztottam.

Egy nagyon fontos felismerést a Pál utcai fiúk olvasásakor tettem. Ugyanis, amennyire meg tudom állapítani, az volt az a könyv, ami megmutatta, az olvasás nem csak abból áll, hogy az órára el kell olvasni egy könyvet, hanem, hogy élvezni is lehet, mégpedig nagyon! Aztán persze gimiben jött a még nagyobb felismerés, és azóta is folytatom, kisebb-nagyobb lendülettel, az olvasás világának felfedezését.

Na és ezután persze jött az első szerelem is. Ami egy, az iskolai eredményeimért kapott könyv lett (A katedrális harcosai), amit pillanatok alatt kiolvastam. A mai napig tart a szerelmem a könyv iránt.

Egyetlen olyan könyv van, amire emlékszem, hogy én nagyon szerettem, de a többiek nem: Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem. Eleinte nehéz volt olvasnom, és időbe telt amíg megszoktam az énekversszakos stílust, de megérte! Gimiben az osztályban én voltam az egyetlen, akinek tetszett.

Mint észrevehető az elmúlt 1-2 hónapban nem voltam túl aktív, már ha az olvasást, a blogolást vagy a molyolást nézzük. Április 1-től új munkahelyen dolgozom, így a beilleszkedés, az új munkakör megismerése töltötte ki a napom, és néha bizony teljesen le is szívott. Pedig szuper helyem van, jó fej a főnököm, és a kollégáim is nagyon rendesek. A kificamodott térdemmel is gyógymasszőrhöz jártam, aminek köszönhetően (szerintem) gyorsabban helyre állt, és már futni is tudok vele. Mire kezdtem újra kiépíteni a napi rutinom, és sikerült egy fél órányi olvasást is beszorítanom, sajnálatos baleset történt a múlt héten. Lucy cicám úgy döntött, hogy megnézi tud-e repülni, és kiugrott vagy esett - oly mindegy, mert az eredményen nem változtat - az erkélyünkről (a 3. emeleten lakunk). Elég csúnyán esett, de úgy néz ki túl éli. Tegnap volt a műtétje. Eltört a bal combcsontja, sajnos két helyen is, a bal mellső mancsában 1 ujjperc, ami szerencsére magától meggyógyul, és kicsit fölrepedt a szájpadlása is, de az is összeforr szép lassan magától. Szóval nem volt egy 10 pontos, négy lábra érkezés. Most lábadozik szépen, lassan, ezért aludni sincs időm, nem hogy olvasni. Szóval nem tudom mikorra lesz poszt, vagy bejegyzés.

Joeymano nem felejtettem el a Bud Spencer életrajz-könyvét. Ki szeretném olvasni, mert érdekel, igyekszem minél előbb befejezni. És ígérem valahogy kárpótolni foglak, amiért ilyen sokáig nálam van. :)

Szóval ez a hónap szinten egy spórolunk és nem veszünk több könyvet, amíg el nem olvasom legalább a várakozó könyvek felét hónap LETT VOLNA, de nem lett. Főleg azért is, mert amióta az új munkahelyemen vagyok egy sort sem olvastam. :(

Tehát a bűnbeesésem tárgyai a következők:

A hónap első felében akciós volt Raana Raas Csodaidők sorozata, amire Amadea hívta föl a figyelmem, és nem lehetett kihagyni.

Utána teltek szépen lassan a hetek, kísértés nulla, szerzemények szám nem gyarapodott. Épp kezdtem nagyon büszke lenni magamra, hogy ellenálltam minden kísértésnek, amikor beütött a krach. Az alexandránál akciós volt az Officina '96 Kiadó könyvei. Nem is bírtam ellenállni és megvettem A bútor, A hieroglif írás az ókori Egyiptomban és az Utazók és kalandorok könyveket. Ezzel a három könyvvel már régen túllőttem a kitűzött nulla könyvet veszek célon, de már mindegy volt.

És amikor már azt hittem ennyi volt a bolond hónapra, legnagyobb örömömre és bánatomra, beugrottam abba a szuper kis antikváriumban a szomszédban. Na és mi kiabált az asztalról, hogy vigyem haza? Nem más, mint  Diana Wynne Jones A másik palota gyönyörű könyve. És itt nagyon bántam, hogy az első két rész nem ugrált még ott mellette. :( Azért hozzá csaptam egy Wolf Haas könyvet, mivel olcsó volt nagyon és kíváncsi lettem rá.

Szóval ebben a hónapban sem sikerült a fogadalmam betartani.

Hát ez őrület! Döbbenetesen jó könyv! Alig jutok szóhoz, de muszáj most írnom valamit, amíg a hatása alatt vagyok. Még mindig meg van az az enyhe remegés a gyomromban, ami akkor szokott lenni, ha ehhez hasonló jó kis thrillert nézek. Jó film lenne belőle.

"Sophie csinos, szép, fiatal és mindene megvan: szerető férj, remek állás, tágas lakás egy párizsi luxusbérházban. Ám egyre több nyugtalanító dolog történik vele: elhagyja a holmijait, melyek aztán a leglehetetlenebb helyekről kerülnek elő, mindent elfelejt és összezavar, úgy érzi, kezd megőrülni. A baljós események sűrűsödnek körülötte, az élete darabjaira hullik.

A padlón ül, hátát a falnak vetve, kinyújtott lábbal, zihálva. Léo ott van szorosan mellette, mozdulatlanul, feje a lány combján nyugszik. Sophie egyik kezével a gyerek haját simogatja, a másikkal megpróbálja megtörölni a szemét, de mozdulatai rendezetlenek. Sír. Zokogása néha kiáltásba csap át, felüvölt, a hang a gyomrából tör elő. Fejét ide-oda ingatja. Néha olyan erősen belémarkol a kín, hogy tarkóját a falhoz veri. A fájdalomtól kicsit megnyugszik, de hamarosan minden újra összeomlik benne. Léo nagyon jól viselkedik, meg se moccan. Sophie lefelé fordítja a tekintetét, nézi a gyereket, a fejét a hasához szorítja és sír. Senki nem tudja elképzelni, mennyire szerencsétlen."

Gyorsan haladtam vele az elején, aztán a közepén kicsit leült, mármint a kedvem az olvasáshoz. A könyv, az nagyon szépen, pontosan föl van építve. Nem találtam benne semmilyen hibázó alapanyagot. Az író remekül tálalta föl a sztorit, végig meg volt a feszültség, a  kétely. Bár az időpontok pontos összerakása nem ment zökkenőmentesen - még a dátumok ellenére sem. Sajnálom a fülszöveget, mert túl sokat árulnak el - és így totál lelőhetik a poént. Még talán jó is, hogy a közepén napokig nem vettem a kezemben. De nem rontotta el, ugyan úgy elkapott a ritmus miután fölvettem, mintha nem is lett volna az a szünet. Szinte a körmömet rágtam a végéig - persze csak képletesen. Izgalmasra sikerült, főleg a vége, nem bírtam letenni - fejvesztve olvastam. Bár nagyon féltem hogyan fejeződik be a történet - én nem jöttem rá, már ha rá kellett volna jönnöm.

Persze olvasás közben nagyon sok mindenen elgondolkodtam. SPOILERES RÉSZ pl. már nekem is eszembe jutott, hogy ha ellopnak egy táskát, akkor nem csak a pénzhez juthatnak hozzá. Mindig is frusztrált, ha meg kellett valahol adnom a címem, de ezek után... :D Vajon mennyire ismerjük valójában a másikat? És saját magunkat? Ilyenek és ehhez hasonlók ötlenek föl bennem. De szerintem olvasás közben mindenkinek. A lényeg, hogy nem tébolyodjunk bele. :) Ja és eddig sem bíztam az internetben és a számológépekben, most már nem is tudom mit mondhatnék... SPOILER VÉGE

Kár, hogy nem maradtak meg az eredeti címnél, ezzel a címmel olyan kézenfekvőnek tűnhet minden. Nekem az eredeti cím - nem hiába az lett - sokkal kifejezőbb. Több minden van mögötte. Nagyon megtetszett az író stílusa, remélem olvashatok még tőle valami hasonló borzongatósat. Ja megjegyezném, hogy a könyv borítón elírták a nevét - legalábbis ami nálam volt utazókönyvként.

Tényleg thriller és nem csak reklámfogásnak írták rá. Lehet vannak ennél földhöz-vágósabbak, én még nem olvastam ehhez hasonló könyveket, így nincs összehasonlítási alapom. De az biztos, hogy megéri kézbe venni, és én igencsak hátra-hátra fordultam még olvasás közben is, leellenőriztem a telefonom, és az ajtó zárját is. :) Még jó, hogy a párom itthon van. Vagy nem? :)

Igyekeztem magam visszafogni a vásárlás terén, mivel nem nagyon haladok az olvasással. Szerintem sikerült. Bár csak hozzáállás kérdése. :)

Szóval a következőket sikerült beszereznem. Csere útján a Méregnaplókat. Nem messze tőlünk van egy akciós könyvesbolt, ahol pár száz forintért vettem meg az Idegenek, és a Remeterákok könyveket. A szomszédos antikvárium 200 Ft-os böngészdéjében pedig lecsaptam Maugham Catalina, és P. La Mure Moulin Rouge könyvekre. Illetve ugyanitt Manda Scott Boudica hiányzó részét, A kutya látomását, ami persze már ott porosodott régóta, és csak most, hogy átpakolták, ijedtemben vettem meg. Nehogy elkeljen. :)